Az ember nagyon magára hagyatott valami.

Gyerek és szülő, szülő és gyerek, férj, feleség, szeretők, testvérek stb., vagy talán mondjuk így, vérségi kötelékek. Hát Istenem, a vallás és a társadalom kerítései kötnek és az ember nehezen vallja be, hogy például nincs köze az öccséhez. Tartja magát. Azt hiszi, hogy ez rosszaság. Megszokás. A vérségi köteléket úgy elhalványítja az idő, mint akár a faji hovatartozást. (...) Közeli rokonok tíz év után idegen emberként kerülnek össze s vagy megszeretik egymást, a vérségi kapcsolatoktól függetlenül, vagy nem.
/Török Sándor/